Fogyatékosság és gyermekkor – metszéspontban

„Fogyatékosság” és a fogyatékosság szociális modellje

 A „fogyatékosság” fogalmát az ENSZ Fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezménye (CRPD) valójában nem definiálja. Az 1. cikkben azonban találunk némi útmutatást: 

„Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.”

Az „egyéb akadállyal együtt” járó „károsodásra” tett utalásnak azért van nagy jelentősége, mert ez annak elismerése, hogy a társadalomból való kirekesztés oka nem pusztán a károsodás maga, hanem azok az akadályok is, amelyek az érintetteket háttérbe szorítják. Ezt a megközelítést általában a fogyatékosság „szociális modelljének” nevezik. 

A fogyatékosság szociális modelljét Mike Oliver dolgozta ki az 1980-as évek elején. Oliver célja az volt, hogy olyan keretet hozzon létre http://mdac.org/A2J-training-site/bibliographies/save-children-toolkit-monitoring-evaluating-childrens-participation-march-2014-4/?lang=hu, amelyben a fogyatékossággal élő emberek szükségletei nagyobb figyelmet kapnak. A szociális modell olyan keret, amely szerint a fogyatékossággal élő személy nem mássága vagy „károsodása” miatt „fogyatékos”, hanem a társadalmi erők által létrehozott akadályok miatt, amelyek képtelenné teszik őt valamire (are desabling), így kialakítva a fogyatékosságát (disability). A szociális modell azért hasznos keret, mert ahelyett hogy a testi, érzékszervi, szellemi vagy egyéb „károsodással” élő személy alkalmazkodására helyezné a hangsúlyt – amely nélkül a személy kirekesztett maradna –, arra fókuszál, hogyan kell a kormányzatnak és a társadalomnak módosítania, adaptálnia, valamint inkluzívvá és hozzáférhetővé tennie a törvényeket, szakpolitikákat, struktúrákat és gyakorlatokat.

A fogyatékosság szociális modellje a kormányok és a szolgáltatók által még mindig gyakran használt medikális modell ellenpontjaként jött létre. A medikális modell a károsodást vagy krónikus betegséget tekinti a fő problémának, és minden megközelítést és „megoldást” arra alapoz, hogy azt megjavítsa vagy az akadályhoz való alkalmazkodásra bírja a fogyatékossággal élő személyt ahelyett, hogy magát az akadályt szüntetné meg. A medikális modellben gyakran él az a feltételezés, hogy a fogyatékossággal élő személy nem normális. Ez a megközelítés paternalisztikus viszonyulást eredményez a fogyatékossággal élők számára kialakított szolgáltatásokban, valamint megbélyegzi (stigmatizálja) és hátrányosan megkülönbözteti (diszkriminálja) ezeket az embereket.

 

 

Forrás: Disability Discrimination Act – Best Practice Trainers Resource Pack 2002 via Democracy, Disability and Society Group’s Taxi Driver Training Pack.

A fogyatékossággal élőket hátráltató akadályok – a szociális modell megközelítésében:

 

 

Gyermekkor, a gyermek hangja és a mindenek felett álló érdek elve

Az emberi jogok kontextusában, az ENSZ Gyermekek jogairól szóló egyezményének (a továbbiakban Gyermekjogi egyezmény) 1. cikke szerint „gyermek az a személy, aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri”

Habár a nemzetközi emberi jog megállapítja, hogy a gyermekek nem rendelkeznek a felnőttekével egyenlő cselekvőképességgel, ez nem jelenti azt, hogy egy gyermek véleményének ne kellene megfelelő súlyt adni. A Gyermekjogi egyezmény kimondja, hogy a gyermekeket minden őket érintő döntés esetén komolyan kell venni, a koruknak és érettségi fokuknak megfelelően. A Gyermekjogi egyezmény 12. cikke biztosítja „az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára […] azt a jogot, hogy – korára és érettségi fokára való tekintettel – minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét.” Ez minden a „gyermeket érintő ügyre érvényes”.

A gyermek véleménynyilvánítási jogát azonban kiegyensúlyozza a gyermek „mindenek felett álló érdeke”. A „mindenek felett álló érdek” fogalmának jelentését a Gyermekjogi egyezmény 3. cikke fejti ki, amely kimondja, hogy a köz- és magánintézmények „a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban”.

A Gyermekjogi egyezmény 5. és 14. cikke elismeri a gyermek joggyakorlás terén formálódó képességeit is. A „gyermek formálódó képességeinek” eszméjéről és fogalmáról az UNICEF által kiadott jelentés ad bővebb magyarázatot http://mdac.org/A2J-training-site/bibliographies/gerison-lansdown-evolving-capacities-child-unicefinnocenti-research-centre-save-children-2005-5/?lang=hu E jelentésből vett koncepciót összefoglalva azt mondhatjuk, az államnak és képviselőinek kötelessége olyan szakpolitikák, törvények és gyakorlatok kialakítása, amelyek lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy éljenek a jogaikkal. A gyermek formálódó képességeit nem szabad arra használni, hogy megfosszuk őt bizonyos jogaitól.

Fontos megértenünk, miképpen befolyásolhatja a gyermek véleménye a mindenek felett álló érdek meghatározását. Michael Freeman a gyermeki jogokról szóló munkájában {Link to bibliography 1.5.12 Michael Freeman, ‘Why It Remains Important to Take Children’s Rights Seriously} alapos elemzést ad arról, hogyan egyensúlyozható ki a gyermek mindenek felett álló érdeke és a gyermek véleménye, valamint miként kell értelmezni a „formálódó képességeket”. Megállapítja, hogy „e kérdésre nem létezik egyszerű válasz. Mindazonáltal kétségkívül kisebb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a gyermekek mit tudnak. Más szavakkal: kevesebbet kell beszélnünk a tudásról és a megértésről, és többet arról, hogy a róluk született döntés mennyiben segíti elő céljaikat és mennyiben korrelál az értékrendszerükkel.” Mindezek mellett Freeman amellett érvel, hogy a mindenek felett álló érdek meghatározásába a gyermek hangját valóban be kell vonni, mielőtt a gyermek kérelme és preferenciái a túlszabályozás áldozatává válnának.

A CRPD 3. cikke, amely az Egyezmény általános alapelveit tartalmazza, tiszteletet követel „a fogyatékossággal élő gyermekek formálódó képességeinek”. A 7. cikk ugyanakkor megállapítja, hogy „minden a fogyatékossággal élő gyermekekkel kapcsolatos intézkedés során elsődlegesen a gyermek legfőbb érdekeit kell figyelembe venni”.

A fogyatékossággal élő gyermekek csoportja

A fogyatékossággal élő gyermekek jogait két fő nemzetközi szerződés említi meg: a Gyermekjogi egyezmény és a CRPD.

A Gyermekjogi egyezményben részletezett emberi jogok minden gyermekre érvényesek, tekintet nélkül arra, hogy a gyermek fogyatékossággal vagy anélkül él-e. A Gyermekjogi egyezmény tiltja a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést a benne foglalt jogok érvényesítése terén. A fogyatékossággal élő gyermekek különös figyelmet kapnak a Gyermekjogi egyezmény 23. cikkében. Ez a cikk kimondja, hogy a fogyatékossággal élő gyermeknek „emberi méltóságát biztosító, önfenntartását előmozdító, a közösségi életben való tevékeny részvételét lehetővé tevő, teljes és tisztes életet kell élnie”.

A CRPD preambulumának r bekezdése a Gyermekjogi egyezményre hivatkozik. A CRPD 7. cikke kifejezetten a fogyatékossággal élő gyermekekkel foglalkozik, és felszólítja az államokat, hogy „minden szükséges intézkedést” hozzanak meg annak érdekében, „hogy a fogyatékossággal élő gyermekek számára más gyermekekkel azonos alapon biztosítsák valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű gyakorlását”. A 24. cikk egyenlő hozzáférést biztosít a kötelező és ingyenes általános iskolai és középiskolai oktatáshoz és az inkluzív oktatáshoz.

Az általános kötelezettségeket lefektető 4. cikk megállapítja, hogy a fogyatékossággal élő személyeket – közöttük a fogyatékossággal élő gyermekeket is – aktívan be kell vonni a jogalkotásba, valamint a szakpolitikák kidolgozásába és végrehajtásába. A CRPD 7. cikkének 3. bekezdése felszólítja a részes államokat, hogy megfelelő intézkedéseket foganatosítsanak ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek minden őket érintő ügyben rendelkezzenek a „szabad véleménynyilvánítás jogával, véleményüket, más gyermekekkel azonos alapon, életkoruknak és fejlettségüknek megfelelően súlyozzák, valamint biztosít[s]ák számukra e jogok érvényesítéséhez a fogyatékosságuk és életkoruk szerint szükséges segítséget”. A cikk biztosítja a gyermek számára a véleménye kinyilvánításához szükséges, korának és fogyatékosságának megfelelő támogatást.

A CRPD 13. cikke, amely megköveteli, hogy a fogyatékossággal élő személyek egyenlő és hatékony módon hozzáférjenek az igazságszolgáltatáshoz, felszólítja a részes államokat, hogy az adott személy korának megfelelő alkalmazkodással segítsék ezt a hozzáférést. A Láss meg, hallj meg! füzet {link to bibliography 1.3.12 Save the Children, See me, Hear Me, a guide to using the UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities to promote the rights of Children } kiváló útmutatást és javaslatot ad arra, hogy miképpen használható a CRPD a fogyatékossággal élő gyermekek jogainak érvényesítésében.

A fentiek jelentősége a bírósági eljárásokban részt vevő fogyatékossággal élő gyermekek vonatkozásában

A fogyatékossággal élő gyermekek két, egymást átfedő identitással rendelkeznek: egyszerre gyermekek és fogyatékossággal élő személyek. Fontos, hogy elismerjük a fogyatékossággal élő gyermekek tapasztalatainak eltérő mivoltát – azon tapasztalatokét, amelyek különbözhetnek a mentális fogyatékosság nélkül élő gyermekek és a mentális fogyatékossággal élő felnőttek tapasztalataitól. Ezt a koncepciót interszekcionalitásnak nevezzük, amely eszmére Kimberle Crenshaw munkája hívta fel a figyelmet, a faj és a társadalmi nem interszekciója kapcsán. Crenshaw megjegyzi, hogy „Ha tudatában vagyunk az interszekcionalitásnak, könnyebben elismerjük és megalapozzuk a köztünk lévő különbségeket, és könnyebben megegyezünk azokról az eszközökről, amelyekkel ezeket a különbségeket kifejezéshez juttathatjuk a csoportpolitikák létrehozásában.” A Minnesotai Egyetem Human Rights. Yes! című kézikönyvében rendkívül hasznos fejezetet találunk a gyermekkor és a fogyatékosság mint identitás interszekciójáról és a fogyatékossággal élő gyermekek különleges igényeiről.

Habár itt a hangsúly a fogyatékosság és a gyermekkor interszekcióján van, fontos felismernünk, hogy a gyermekkorban és a fogyatékosságban nem merülnek ki az egyén tulajdonságai vagy identitásai. Más identitásokat is figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy megragadhassuk azokat a korlátokat és tapasztalatokat, amelyekkel az érintetteknek szembesülniük kell. A mentális fogyatékossággal élő gyermek például ugyanúgy rendelkezni fog fajhoz, etnikai csoporthoz, vallási identitáshoz, roma vagy utazó identitáshoz, LMBT- vagy társadalmi nemhez köthető identitáshoz kapcsolódó tulajdonságokkal.

A törvények és különböző programok legtöbbször vagy csak a gyermekekkel kapcsolatos vagy csak a fogyatékossággal élő személyekkel (felnőttekkel) kapcsolatos kérdésekre fókuszálnak. A célcsoportjaikat ilyen szűken kezelő törvények vagy programok azonban nem mindig foglalkoznak kellő súllyal azokkal az akadályokkal, amelyekkel kifejezetten a fogyatékossággal élő gyermekek szembesülnek. Az a szabályozás, amely megengedi a gyermeknek, hogy „formálódó képességeinek” megfelelően tanúskodjék bírósági eljárásokban, értelmezhető úgy, mint amely kizárja a fogyatékossággal élő gyermekeket azok köréből, akik tanúskodhatnak. A bírók visszautasíthatják a hét éven aluli gyermekek mint tanúk meghallgatását, mert úgy gondolják, hogy a hét évnél fiatalabb gyermekeknek nincs meg a megfelelő képességük ahhoz, hogy tanúskodjanak. Mindkét gyakorlat ellentmond a Gyermekjogi egyezményben és a CRPD-ben foglalt alapelveknek és jogoknak. Ahogy a gyermekek formálódó képességeiről szóló UNICEF jelentése is megállapítja { link to bibliography 1.3.10 Gerison Lansdown, The Evolving Capacities of the Child}, „fontos kiemelnünk, hogy a gyermeki jogok megvalósulásának nem feltétele a cselekvőképesség vagy adott kor elérése.”

Fontos, hogy a fogyatékossággal élő gyermekekkel dolgozó vagy velük kapcsolatba kerülő, jogi, szociális vagy egészségügyi szolgáltatást nyújtó szakemberek különös figyelmet fordítsanak a gyermek egyéni igényeire. Ennek legjobb módja, ha a szakember megkérdezi magát a gyermeket, hogy milyen segítségre van szüksége (ha egyáltalán szüksége van segítségre). A gyermeket jól ismerő családtagok vagy gondozók szintén hasznos információkkal szolgálhatnak, jóllehet ügyelni kell arra, hogy véleményük ne élvezzen elsőbbséget a gyermek véleményével szemben.

• Érzékenység az interszekcionális hátrányok lehetséges következményei iránt
• A gyermek jogai, mindenek felett álló érdeke és formálódó képességei közötti egyensúly megtalálása
• A fogyatékosság szociális modellje, valamint az akadályok elismerésének és megszüntetésének szükségessége iránti érzékenység