Václav Havel Emberi Jogi Díj: Megtiszteltetés számunkra a jelölés és gratulálunk a döntősöknek
A Václav Havel Emberi Jogi Díjat az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a Václav Havel Könyvtárral és a Charta 77 Alapítvánnyal közösen adományozza oda minden évben olyan magánszemélyeknek és szervezeteknek, akik tevékenységükkel kiemelkedő módon járulnak hozzá az emberi jogok védelméhez Európában és Európán kívül.
Idén huszonhét szervezetet és magánszemélyt jelöltek a díjra. Megtisztelve érezzük magunkat, hogy bekerültünk a végső hat jelölt közé, hisz a jelöltek között számos, kiemelkedő munkát végző emberi jogvédő és emberi jogi szervezet szerepelt, a világ minden tájáról.
„Az emberi jogvédők munkája létfontosságú annak biztosításához, hogy a jogsértések ne maradjanak titokban vagy megkérdőjelezetlenül. A jogvédők gyakran jelentős nyomás alatt végzik tevékenységüket, olykor akár saját személyüket is veszélyeztetve. – mondta Oliver Lewis, az MDAC ügyvezető igazgatója – Az MDAC ezúton is tiszteletét fejezi ki mind a díj döntőseinek munkája, mind azon jogvédők elkötelezettsége iránt, akikkel együtt munkálkodunk a fogyatékossággal élő személyek jogainak előmozdításán.”
A végső eredményhirdetés szeptember 29-ére várható, a díjat az ezt követő napon, Strasbourgban veheti át a győztes. Ezúton is még egyszer szeretnénk gratulálni, és nagyrabecsülésünkről biztosítani a három döntőst:
· Alesz Bjaljacki (Fehéroroszország), a Viasna Emberi Jogi Központ vezetője. A szervezet politikai foglyoknak és családjaiknak biztosít jogi tanácsadást és segítséget. Alesz Bjaljacki jelenleg őrizetben van emberi jogi tevékenysége miatt (itt tudnak csatlakozni a szabadlábra helyezéséért indított kampányhoz);
· A Grúziai Fiatal Jogászok Szövetsége, amely az emberi jogok és a jogállamiság előmozdításán dolgozik Grúziában. Tevékenységük magában foglalja, hogy jogsegélyt szolgáltatnak azoknak, akiknek emberi jogait a helyi hatóságok megsértették.
· A kínai Jogvédelmi Hálózat , egy aktivistákból, újságírókból, jogászokból, írókból, disszidánsokból és szakszervezeti képviselőkből álló csoport, akik emberi jogi információkat gyűjtenek és osztanak meg Kínáról a világháló nyújtotta lehetőségek felhasználásával, annak dacára, hogy bejegyzésüket nem engedélyezték az országban.
Várjuk az eredményhirdetést, hogy gratulálhassunk a győztesnek.