Több, mint 55 000 Magyarországon élő magyar állampolgár nem dönthet arról a választásokon, hogy kik legyenek hazai vezetői. Ez olyan, mintha nem számolnánk egy Szombathely méretű város szavazópolgárainak szavazatait. Ezek az állampolgárok nem bűnözők, nem bevándorlók és még csak nem is gyerekek.
Ez az 55 000 ember nincs benne a látóterünkben, mert java részük elzártan él. Ők azok, akiket értelmi fogyatékossággal élőknek és mentális sérülteknek bélyegzünk. És ők azok, akiket a bíróság vagy egy orvos az állítólagos saját érdekükben gondnokság alá helyezett.
Kiugróan magas a magyarok között a Nobel-díjasok aránya, de meglepő módon a gondnokság alatt állók számában is élen jár az ország Európában. 100 000 főből 600 áll cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt. Összehasonlításul a hasonló méretű és történelmi hátterű Csehországban ez a szám 320 fő.
A gondnokság önhatalmúan megfosztja az embert azoktól a jogaitól, amelyek révén a saját életükről dönthetnek. A gondnokság alatt álló személyeknek nincs joga eldönteni, hogy kivel és hol éljenek, kivel házasodjanak össze, hol dolgozzanak, vagy hogy hozzájárulnak-e bizonyos orvosi beavatkozásokhoz. Mindezek mellett feltétel nélkül meg vannak fosztva az állampolgárság alapvető szimbólumától, a szavazati jogtól is. Egy tradícionális és bürokratikus rendszer, melynek súlyos következményei vannak az egyén szabadságára. Egy intézmény, aminek időszerű lenne a felülvizsgálata, az eltörlése.
A jelenlegi kormány intenzív törvényalkotási folyamatában semmit nem tett annak érdekében, hogy megreformálja a gondnokság szabályozását. A jelenleg hatályos Alaptörvény gondnokságról szóló része szerint bírói döntés függvénye, hogy valakit megfosztanak-e a szavazati jogától. Ez a rendszer sérti az emberi jogokat, ami miatt az ENSZ Fogyatékosügyi Bizottsága tavaly keresetet nyújtott be Magyarországgal szemben. A magyar kormány semmilyen szándékot nem mutatott ennek orvoslására.
A szavazati jog pedig mindenki számára gyakorolható lenne, ha megfelelő támogatást kap az erre szoruló személy és hozzáférést kap ehhez a joghoz. Ha Magyarország ki szeretné szűrni a „nem kívánatos” szavazatokat, meg kellene határoznia, hogy pontosan mely szavazatok is ezek: legyenek azok akár a kellő intelligenciával vagy tájékozottsággal nem rendelkezőké, akár valamilyen fogyatékossággal élő személyeké. Ezután ki kellene dolgoznia egy tesztet, amelyet minden szavazópolgárnak ki kellene töltenie “szavazóképessége” igazolásához. A teszt eredménye alapján kerülhetne aztán elbírálásra az, hogy kaphat-e szavazati jogot az állampolgár. Egy ilyen rendszer nem diszkriminálná a fogyatékossággal élőket, egyenlő feltételeket biztosítana. Érthető, hogy miért nincs egyetlen országnak sem ilyen rendszere, hiszen ez aláássa az egyszerű és alapvető egy ember-egy szavazat rendszert.
55 000 ember valószínűleg nem lenne elég ahhoz, hogy az egyik vagy a másik irányba mozdítsa a választások eredményét. Vajon a fogyatékossággal élők másképp szavaznának, mint a nagy többség? Talán nem. De nem is az eredményre gyakorolt hatás a lényeg. Ha egy olyan társadalomban élünk, amelyik megfosztja a fogyatékossággal élő embereket attól, hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban, aligha nevezhetjük magunkat demokráciának. Magyarország új kormányának fel kell számolnia ezt a demokratikus deficitet: el kell törölnie az Alaptörvényben rögzített összes olyan jogi korlátozást, amely a politikában és közéletben való részvételre vonatkozik és felül kell vizsgálnia a gondnokság intézményét. Ez az 55 000 ember nem választhat 2014. április 6-án, de a most megválasztott új kormány tehet a jól működő demokrácia kialakítása érdekében.
A szerző tíz éve Magyarországon élő brit jogász, az MDAC – Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány ügyvezető igazgatója, a CEU Emberi Jogi Tanszékének oktatója.
Kapcsolat:
Oliver Lewis
Ügyvezető igazgató – Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (Mental Disability Advocacy Center)
